Aki nem emelkedik, az zuhan.

Az ember akkor ír, ha szeret. A szerelem szeretetté szelídül.

Hülyeség.

A szeretetről már próbáltam írni, a szerelemről nem is áll szándékomban. Most miről kéne? Az ellentétről? A gyűlöletről? Hát jó vicc kéremszépen. A szeretetnek a gyűlölet mióta az ellentéte? Sokkal inkább mondanám, hogy a túlzott szeretet. A bemesélt szeretet. A hitetlen szeretet.

Mert gondoljunk csak bele… Mindenkivel megesett már, hogy bemesélte a szeretetet. Szeretem ezt a zenét, szeretem anyámat, szeretem a cukkinit, szeretem a barátom. És ez sokkal nagyobb tagadása bármiféle szeretetnek, mint a gyűlölet. Még soha nem gyűlöltem, csak utáltam, haragudtam, dühöngtem. De a gyűlölet nem állhat messze a szeretettől. Elvégre az is valami féltő érzés. Csak ott magadat félted. A szeretetben Őt és Titeket.

Micsoda hülyeség az emberi akarat. “Akaraterővel bármi legyőzhető.” Hát nem hinném, hogy ha odaáll eléd egy kétméteres cigány akit könnyebb átugrani, mint körülfutni, és rohadtul ki akarod kerülni, vagy kurvára pókemberré akarsz válni, sikerül. Váá micsoda földhözragadt állat vagyok. De minek szálljak a gondolatok meg az álmok közt, ha egyszer itt van ez a büdös valóság, amiben élünk?

Apropó büdös valóság… Szar érzés, mikor valaki, akivel születésedtől fogva kisebb megszakításokkal (max 1-2hét) egy légtérben mozogsz, egyszer csak kilép az életedből. Oké, erős kifejezés, nem vesztem el, nem hal meg, de hiányozni fog.

Danone Actimel.

Mennyit változott a világ húsz év alatt… Ha éltem volna annyit eddig, és figyeltem volna a világot, ezt most hitelesen tudnám előadni.

Néha kedvem lenne elgondolkodni azon, hogy mihez lenne kedvem, de sajnos mindig csak odáig jutok el, hogy de jó lenne most arra gondolni, hogy de jó lenne itt meg ott, és piff akkor jön egy másik gondolat…

Ilyen szinten összeszedetlenek soha nem voltak a gondolataim. Hol ide, hol oda csapongok egész nap. Szó szerint.

Vannak dolgok, amik soha nem változnak. Mások igen. vagy Minden, aminek kezdete van, véget is ér.

Ennek most semmi jelentősége nincs, csak eszembe jutott egy Manson számról egy film, arról meg ez a két idézet, mert ezeket szeretem a legjobban, ezek hangzanak el a legjobbkor, a legjobbaktól.

Talán abba kéne hagyni ezt a dolgot, mert nem megy. Még az elején annyi mindent le akartam írni, és már a negyedére sem emlékszem.Szar ügy, mikor az ember memóriája kihagy.

Memento.

Ja igen, idézni akartam. Szó szerint idézni.

,,Ha szeretlek, sohasem látom meg, ki vagy Te!

“Szívvel látni” nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat, esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, legmegvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a “gonoszságodat” amitől, mint minden ember, te sem tudtál, vagy nem akartál megszabadulni – hanem azt, hogy mindezeknél följebb nézek benned és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!“

Állítólag akkor tudsz szeretni, ha ismered azt, akit szeretsz. Ez igaz. Jó példa rá, hogy szeretem a kutyámat. Tudom, mert megismerem a hangját, tudom, mikor mit ugat. Hogy fél vagy nem. Hogy dühös, vagy csak védi a házat. Mivel szeretem, ezeket tudom róla. Mivel tudom róla, ismerem. Mivel ismerem, szeretem.

Nagyon nem megy ez nekem.

[Farin Urlaub - Dusche]

kicsi vagyok

de nem eléggé.

elnézés

Élménybeszámoló nuku, mert baszottul hosszú lenne…

Mindenesetre rájöttem, hogy már megint… Fú de jól hangzott volna ide egy okos szó… Ha eszembe jutnának olyanok. Valaha. A lényeg az, hogy elkezdtem gondolkozni dolgokon, amiket mondtak nekem számomra fontos emberek.

Mint például az egyetlen olyan rám vonatkozó kijelentés, ami érdekelt és tényleg befolyással volt rám eddigi kis életem során. “Hülye voltál és az is maradsz.” Igaz, ez csak holmi emesenes kirohanás volt, de eszméletlen, hogy hányszor eszembe jutott. Mikor már átléptem a tevagyahülyenemén állapotot, rájöttem, mennyire igaz. És arra is rájöttem, immáron sok ezredszerre, hogy mekkora mázlim van. Azt sem tudom, miért. Soha nem is tudtam. Belegondolva, természetesen vannak iszonyatos pillanatok, percek, napok, sőt hetek az életben, amelyeket nem lehet egykönnyen átvészelni. Viszont a többi miatt megéri. Azok miatt, amikből később emlékek alakulnak ki. És örülni kell mindennek, ami megtörtént. Természetesen a rossznak is, hiszen… Na miért is? Mert akkor… Nem tudsz örülni a rossznak, bárhányszor hallod ezt a szlogent. De talán… Talán, esetleg, valaha az életben megtapasztalod, hogy ezerszer jobb átélni egy jó dolgot egy rossz után. Sokkal többet jelent. Olyan ez, mint mikor citromot eszel aztán sima vizet iszol, és édesnek érzed. Már megint csak rizsa, és semmi értelem. Csak annyit akartam kihozni, -így éles tűkanyarral visszatérve- hogy nem értem, miért kapok ennyit jót az élettől. Az összes pofont elviselhetőbbé teszi a… A mi? A társaság? A barátok? A szerelem? Az öröm? Vagy mi? Bennem egy tény táplálja azt az akármit, ami működtet: a szeretet. A hétköznapok szeretete. A zene szeretete. Az öröm szeretete. A boldogság szeretete. A fény szeretete. A hit szeretete. A szeretet szeretete. Ez egy elmagyarázhatatlan dolog. Valószínűleg azért, mert olyan határtalanul bonyolult, hogy még elmondani sem lehet. A szeretet, Müller Péter szerint “egységélmény”. Ezt elég nehéz megérteni, hiszen, akárcsak a hamu, ez is egy szó. Amihez nehezen tudunk bármit is hozzárendelni. Mi jut eszedbe arról, hogy egységélmény? Egy focistának lehet, hogy a gól. A szülésznek a születés. A fogorvosnak a tömés. [Ez most vicc volt, haha.] Tehát mindenkinek más. Ez a helyzet a szeretettel. Szó. Elég hülye szó. Sőt, nagyon hülye szó. Amikor azt mondod valakinek: szeretlek, érzed, hogy még kéne mondani valamit, mert ez így üres. A filmekben ilyenkor jön a megható csók, a kúrás, a halál vagy a nagymama betoppanása… Az élet is felfogható filmként. Vajon a szeretet hogy jelenne meg a filmvásznon? Szerintem sehogy. Persze, két ember fogja egymás kezét, ölelik egymást, vagy csak egy anya csillog szemmel figyeli a töpörtyű kisfiát, ahogy az mászik a csúszdán. De elengedheti a kezét, végetérhet az ölelés, leeshet a kissrác. A szeretet soha nem szűnhet meg. Azzal az élet szűnne meg. Ez hogy vág témába? Nos. Azért vagyok eszméletlenül hálás a sorsnak, az életnek, az Istennek, vagy nevezzük, aminek akarjuk, mert adott nekem ebből a gyönyörű érzésből. Méghozzá nem is keveset. Oké, hogy koppantam, nem is egyszer, sőt egyszer [csak egyszer!] majdnem bele is futottam a másik végletbe, a magányba… De végülis ebből is kihúzott valami emberfeletti erő. Mondhatnánk erre is, hogy a szeretet. De ez más. Ez nem érzelem, ez egy nyomóerő volt, ami azt hajtogatta: meg tudod csinálni. Hülyén hangzik, mint abban a bizonyos rágógumireklámban. De igaz. Kegyetlen nehéz, göröngyös út, tele árkokkal, amiket át akarsz ugranni, de ha nem esel bele, egyre több lesz. Muszáj mindegyikbe beleesned, hogy a végén kimerülten, sebesülten, fáradtan, de odaérj. Oda, ahova igyekeztél. Amit te sem tudsz, hogy mi, csak érzed, hogy oda kell menned. Muszáj. Ott azok várnak, amiket és akiket igazán, szívből, istentelen erővel szeretsz. Érdemes ebbe belegondolni, talán valamikor, ha van egypár üres óra, perc…

Mindenesetre… Mindenkinek szeretném megköszönni, aki szeret. Hogy így bírják. Pedig igaz, hogy hülye vagyok. Nagyon is igaz, és ez a hülye szó minden szinonímájával helyettesíthető lenne. Rémisztő belegondolni, hogy mi lenne Nélkületek. Valószínűleg semmi.

Bocsánat.

[30Y - lécci áltass]

_

Lehetetlenül rég írtam.

Azóta annyi minden történt, hogy most a felét ki fogom hagyni.

Megvolt az osztálykirándulás. Kicsit szégyenlem magam, hiszen megígértem, hogy nem fogok inni, és mégis… Na jó, annyira nem ütöttem ki magam, ezért rohadtul nem tartottam szükségesnek és normálisnak, hogy amúgy is átfagyva lelocsoljanak hideg vízzel… Ez van. Szprájt. Ezt leszámítva hihetetlen jó volt, pipáztunk és nevettünk, és bár moszinak megintcsak volt egy depis időszaka, sikerült senkivel nem összeveszni, sőt. Rájöttem, hogy Betti egyáltalán nem olyan jófej, mint amilyennek előtte hittem. Mert sokkal jobbfej, vagymi. A többiekkel semmi különös. Minden ugyanaz.

Erről jut eszembe, hogy kiolvastam Lisey történetét. Kimaszott jó könyv, csak kiüt egy időre…

Ákos. Na az megint egy hosszú történet. Valahol mindig elmaszom a dolgokat. Most is el fogom, bár egyenlőre úgy néz ki, hogy majdnem mindegy ugyanaz. Talán ő az első, aki miatt leszoktam, talán ő az első, aki miatt elfelejtettem Csúzlit. De persze ezek mind csak feltételes módban leírt kérdések és kívánságok.

The end of part 9. Hiányzik a 9.B. És nagyon nagyon jól esett, hogy én kaptam az “osztály motorja” címet, “kiváló közösségi munkámért”. Szerintem ez egy hihetetlen összetartó és szerencsés osztály, hihetetlen szerencsések a tagjai és hihetetlen szerencsés az osztályfőnök. Akivel végül talán mindenki megbékélt.

Itt a nyár, jön Horány, amit már nagyon várok, és bár van pár szürke foltocska, [példának okáért, ha sellyei nem jön, hogy a viharba megyek ki Ákos elé] de alapvetően szép elgondolás, ami remélhetőleg megvalósítható.

De persze nem csak Horány lesz nyáron, mert megyünk mindenhova , mindenkivel, mindenkihez, és szuper lesz. Vagy nem.

Meghalt Zombola László. Szerettük. Hiányzik.

Nagyon szeretem moszit, Julcsessszt és Sztit. Nagyon nagyon nagyon nagyon és a többi. Bár ezt kifejezni se szavakkal, se mondatokkal, se hangulatjelekkel, se hangokkal nem lehet. Ezt az ember érzi. Ugyanúgy, minta szerelemet, ami megintcsak nem nyári téma.

Nyárra való a pasizás, a sportolás, [strandröplabda <3, streetball <3, canga <3] a barátokkal tengéslengés és a többi. Persze, gondoljátok csak azt, hogy paraszt suttyó vagyok, mert igaz. Nem akarok szerelmes lenni. Kétszer elég volt. Még sok is. Aztán ki tudja, hogy alakulnak a dolgok.

Narancsosvörös hajam lesz, ha minden igaz, a holnaputánnal kezdődő héten. Csak hogy már Horányba azzal tudjak menni… És nem csak miatta.

Lilla átmaszott bennünket, nem is kicsit. Köszönöm neki, rendkívül figyelmes.

Szeretem. Vagyis nem szeretem. Csak szeretném azt mondani, hogy szeretem. Jól hangzana. A hazugságok jól hangzanak.

[Little Priest - Sweeney Todd OST]

when everything is nothing

Rengeteg dolog történt, mióta nem írtam. Többek közt összevesztem párszor a családdal, majdnem leszoktam [immár vagy tizedszer], elvesztettem a telefonom, levizsgáztam, sírtam, nevettem, örültem, sajnáltam, fájt, és boldogsággal töltött el.

Azóta van új telefonom. Szép lila-fekete.

Meg van egy mégszebb 3/4-em bioszból, és egy fejmosásom, amiért tornacipőben mentem vizsgázni. Az nem számít, hogy csak abban volt fűző…

Szüleimmel perpill ki vagyok békülve, amíg ki nem találják, hogy nem mehetek pénteken 1001-be, mert megtámadnak a kardfogú pillangók. Azt nem. Oda mindenképpen megyek.

Mostanában újra beszélgetek egy emberrel, és ez az ember Gerzson. Már csak azért is Gerzson, de immár nagybetűvel, mint a kis Nemecsek Ernő. Csakhogy ő nem tett annyit, mint amaz. De azért így is hálás vagyok neki rengeteg dologért. És jó újra megtapasztalni, mennyire élvezetes vele társalogni. Sztinek pedig felesleges aggódnia, mert…

…Törpeforce van <3.

Találtam egy biciklit, ami most a favorithoz közeli állapotban van. A probléma, hogy 200.000 forint. És nekem ilyenekre nincs ennyi pénzem. Viszont ha elmúltam 18, lesz Hoffmann vagy milyen bájkom, mert Bálcsú mondta, hogy legyen, és Bálcsú márcsak tudja.

Kibaszottul fáradt vagyok. Mostanában. Ennek különböző okai vannak. Egyrészt keveset alszom, másrészt sokat stresszelek, harmadrészt vége lehetne ennek a nyomorult iskolaévnek, és lehetne már nyár, úgy istenigazából.

Mert hiszen nyáron lesz Horány, lesz Nyék [ha minden igaz], lesz napsütés, lesznek barátok, lesz kertitörpém, lesz sok szabadidő, lesz Apocalyptica a Szigeten, lesz padlásbuli és még sok-sok nagyszerű és kevésbé nagyszerű dolog.

De addig még van vagy 3 hét, amikor bele kéne húzni, de húz a halál. Húzunk, csak kifelé, el innen, bárhova,csak ne kelljen minden nap reggel ugyanazt az utat bejárni, ugyanazokat a nyúzott arcokat látni, ugyanazt a nehéz táskát cipelni, ugyanazt a szöveget mormolni út közben, satöbbi.

Nyarat!

De még hetek… És egy osztálykirándulás, a 9.B-vel, ami a legjobb. (L)

[Jövőkép - Anonim MC]

closed

Majd írok hosszabban, de most nem, mert most nincs hangulatom ahhoz, hogy hosszabban írjak, ezért nem fogok hosszabban írni.

Idegesít, ha valaki egy témáról beszél állandó jelleggel. És még jobban idegesít, ha úgy tűnik, semmi más nem érdekli. Természetesen semmi baj nincs vele, ha valaki szeret egy dolgot, de azért ennyire…

Majd még lesz hosszabb is, most ennyi telt.

[Nowhere to Ride]

Hiszem, hogy létezik a Sátán.

Ezzel most sátánista lettem? Nem. Nem benne hiszek, csak a létezésében.

Ő a szükséges Gonosz. Hisz ha nem lenne, nem lenne értelme az egésznek. Minek éljünk, ha utána úgyis Isten országába, a Paradicsomba kerülünk? Kell lennie egy olyan helynek, ahova senki nem akar kerülni. Következésképp kell lennie valaminek, ami a Menny ellentéte [Pokol]. így kell az Istennek is ellentét. Ez lenne a Sátán? Krisztus és az Antikrisztus? Létezhet.

Nem kell benne hinni, nem kell az ő “hitét” terjeszteni. Csak el kell fogadni, hogy van. Sőt, azt sem kell. Kell hogy legyen olyan, aki nem hisz. Se Istenben, se a Sátánban. Aztán kell olyan, aki az egyikben hisz, és kell legyen, aki a másikban.

A Sátán is el kell, hogy fogadja Isten létezését. És viszont. A világ így lesz kerek. Ha nem lenne Rossz, nem lenne mihez képest Jónak lenni, tehát nem lenne Jó. És ugyanígy viszont.

Egymás ellentétei, talán ellenségek. De mindkettőnek szüksége van a másikra. És mindkettő létezik, kezdetektől fogva. Vajon ha nem lett volna Sátán, vagy Ördög, részletkérdés, minek nevezzük, Ádám és Éva evett volna a Tiltott Gyümölcsből? Vajon lett volna Tiltott Gyümölcs, ha csak a Mennyország, a Paradicsom létezik?

Nem hinném.

És nem hinném, hogy erről a témáról többször beszélni, vagy írni fogok. Most először és utoljára. Vitát nem nyitok. Ez az én véleményem. Ha valakinek nem tetszik, csak nyugodtan. De azért mindenkit kérek, gondolja át az egészet… Hátha van benne értelem.

Weekend-Wochenende-Hétvége-Iszumijusukihárito

Ez egy hihetetlen hétvége volt. Pontosabban ugyebár, hála a béká(vé)nak, három nap.

Pénteken kijelentettem, hogy aludni fogok, lévén másnap félnapos moziéjszaka. Nem sikerült. 9ig hánykolódtam, aztán úgy döntöttem, felkelek. Természetesen már akkor találkozhattam volna Ákossal és Bálinttal, de nem, mert az nekem késő lett volna. Tehát kimentem a Városligetbe teniszezni. Háromkor kaja, aztán lefeküdtem aludni. Ez se ment. Inkább befejeztem a Biblia olvasását. Pontosabban a zsoltárok könyvét. Pár napja jöttem rá, hogy a legtöbb “Dávidé”. Aztán háromnegyed hatkor, a megbeszélt találkozási időpontban kegyeskedtem elindulni itthonról. Tíz perc alatt ott voltam. Kiderült, hogy már nincs jegy, így meg tudjuk nézni az Utca Királyai-t, amiben Keanu Reeves játszik. Tehát nekem mondhatni kötelező. Imádtam, mert jó volt. Aztán kétórás cigikajapiapasiJulcsi szünet, ami felülmúlhatatlan volt. Még pár film (Mindenképpen Talán, 27 Idegen igen, Larry & Chuck). Ez utóbbi magyarul férj és férj, de ez egy totál értelmetlen cím, véleményem szerint.

Szombaton, reggel hatkor hazaérve rájöttem, hogy hülyeség aludnom hétig. Inkább néztem South Parkot meg átöltöztem és lemostam magamról a mozikoszt. Reggel 8ra Nagyváradtér. Onnan Veresegyháza, ahol kétórás tanösvény, amit nagyon szerettünk. Halálra untuk… volna magunkat. Ha nem lett volna például Gyilkos Elemér, a csapatunk későbbi névadója. Aztán sörsátor, ahol szintén kellemes volt. Majd kiderül, hogy összesítésben II. hely. Biológia külön III. Földrajz I. Kémia I. Jók voltunk és kész. Aztán haza, meglehetősen kómásan. Itthon ötkor be az ágyba, és alvás. Terveim szerint hajnal 2-3 fele kelés. A roló lehúzva. Csöng a mobil. Bálint az. Mivan?

Vasárnap 9óra???? Anyád. Fél ötkor CM? Hát rendben. Akkor most apával vásárolni, aztán főzni és elindulni. Fél ötkor Deákon. Balcsúék oda is értek ötre. Araszolás? kizárt. Út levágva, aztán Ligetben egy óráig nézni a cangásembereket. Élvezetes volt. Kiderült, hogy 80.000-en voltunk Massen. Ez így jó érzés. Később haza, és most tanulás. Helyett blogírás.

Köszönet ezért a szuper hétvégéért… kronológiai sorrendben:

Julcsinak, Esztinek, Tündinek, Balcsúnak, Ritának, Hehönek, Elemérnek, Dórinak, Apának és Ákosnak.

(L)

[With Me - Sum41]

s feuer liebt mich

Itt a tavasz.

Szeretem a tavaszt. A fák szebbnél szebb színekben, a természet éledezik, tombolnak az érzelmek. Megállíthatatlanul örvénylenek ide-oda. Követni még megpróbálni se érdemes. Rohangálnak, mint a most szabadult rabok, mint az őrültek, ha kaptak valami szépet. Valami nagyot. Szabadságot. A tavaszt.

Bár lenne értelme ennek a száguldásnak. Ennek az egész töprengésnek meg a döntéseknek. A döntéseket meghozzuk, aztán megbánjuk őket. Természetesen lehetséges, hogy ha nem így döntünk, akkor is megbánjuk. Tehát felesleges megbánnunk. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha…

Mindegy, mi lett volna, ha. Részletkérdés.

Az egyik pillanatban épp megbánok, a másikban pangok, a harmadikban leszokok, aztán futok, aztán törökzúzok, aztán elesem, aztán átültetem a növényem, aztán megverem apám harmincháromban, aztán szövegetjavítok, aztán elhagyok dolgokat, aztán leülök, és ezt írom. Ez után majd eszem, leszokok, pangok, törökzúzok, elesek, meglocsolom az átültetett növényemet és így tovább.

Egy mókuskerék, ez az egész. Az enyém lila. És olyan, ami nem visz tovább. Kíméletlenül tepernem kell benne, hogy eljussak valameddig. És ebbe kezdek belefáradni.

Megint felesleges gondolatok, felesleges szavak, felesleges érzések. A tavasz miatt. Utálom a tavaszt.

[Te Quiero Puta! - Rammstein]

különc

Az ember megbánja a tetteit. Én nem vagyok ember. Nem bántam meg eddig egy tettemet se. Csak egy döntést. De az nem tett, az egy döntés, amely belül dőlt el, és döntött el mindent. Felborultak.

Most meg kéne bánnom, hiszen megígértem valamit, amit eddig betartottam, de mostmár nem ment tovább. Azt veszem észre, akkor vagdosom magam, ha nem tudok cigizni. Mert miért is titkoljam, hogy vagdosom magam? Nem gyakran, de ha épp nincs alkalmam cigizni….

Melyik a rosszabb, kérdem én. Talán majd én is stroke-ot kapok 17 évesen, és akkor örülhetek. Vagyis nem, de úgyis örülni fogok, mert bolond vagyok. Pláne olyankor, mikor más maga alatt lenne, vagy letörne.

Én olyankor röhögök. Röhögök a világon, azon, amit teszek, azon, amiért teszem, azon, akiért teszem, és röhögök magamon. Kacagok a tükörbe, hogy nem elég éles az olló, nevetéstől fulladozva megyek ki a konyhába egy éles késért és alig birok felmenni a galériára, majd kettőt vágni és összevérezni a törikönyvet. Mert hahotázok. Persze, csak magamban, hogy senki ne hallja meg.

Mint a sírás. Kicsi korunkban megtanultunk csendben sírni. Szipogni, tettetni, hogy alszunk. A bátyám egyszer olyan csendesen zokogott az ágyában, hogy a szüleim alig hallották meg. Ám végül megütötte a fülüket a szipogás, és odamentek hozzá. Fél óráig tartott a síró kisfiúból kiszedni, hogy fáj a füle, és e miatt nem tud aludni.

Ez a történet mindig meghat. Nem gondoltam, hogy a testvérem emberi lény.

Hiába, el kell fogadnom, hogy  ebben a családban is én vagyok a különc.