Most ugyan még nem tudom, miről fogok írni, de valamiről nyilván fogok, különben minek kezdtem volna el?
Lehet, hogy majd csak később publikálom. Mindenesetre én nem az a fajta vagyok, aki először begépeli vördbe, átfuttatja egy helyesírás ellenőrzőn és utána szépen bemásolgatja. Csak úgy vaddisznó módjára nyomkodom a billentyűket.
Erről jut eszembe, egyszer kiütöttem az f10-et és azóta nem működik. Érdekes sztori, mi?
Ma reggel kurvajó volt, mondhatom. Szerintem olyan háromnegyed 7-től 8-ig csak fetrengtem. Olyankor már jár a troli az ablak alatt. Aztán nagy nehezen fél 10 körül elaludtam (addig azt ne hidd, hogy nem tudom, hogy eltelt másfél óra – ezt félálomban töltöttem) és rá fél órára felkeltettek. Gyengébbek kedvéért: ekkor 10 volt. Éj em. Na és aztán sikerült nagyjából elaludnom fél12 körülig, mert akkor ért haza édesanyám és akkor hívott aJulcsi.
Olyan kis aranyos volt, meghívott aBettihez. Holnap fél10kor találkozó van a Boráros téren, ami ugyebár nem a Bosnyák tér.
Tegnap nézegettem imdb-t, csak úgy melléktevékenységként. És a Dark Knight a 4. Sajnálom, mert akkor is jobb, mint a keresztapa, amit ugyan nem láttam (rajta, kövezzetek meg!) de biztos rosszabb. Meg amúgy is régi. Amit nagyon felfelé húznak az ez az új idiotizmus, wall-e néven. Biztos igazuk van. Viszont a Macskafogó I. természetesen fenn van a helyén. Jó is az. Meg azért ott a Sweeney Todd is, 18. legjobb musical. Szóval jól elvoltam. Aránylag.
Mert persze mostanában ritkán tudok jól ellenni. Kivéve esténként, mert olyankor emesenezünk és az egy jó dolog.
Remélem azEszter már megnyugodott valamelyest. Nem szeretném ha hülyeséget csinálna, mert meg lesz csúnyán verve. Hopp.
A lényeg, hogy holnap találkozom pajtásokkal és pajtátlanokkal, és megbeszéljük azt a szilveszter dolgot. Ami remélhetőleg összeáll. Olyan kellemes lenne. Végre egyszer úgy igazán kurvára bebaszni. De tényleg úgy nagyon.
Nincs nagyon miről írnom, és mégis írok, ami nálam eléggé veszélyes dolog. Legalábbis a külső szemlélőknek biztos.
Minimum 500 szavas kis bejegyzést fogok alkotni. Most tartok 322nél. Asszem.
Vannak dolgok, amikhez az ember csökönyösen ragaszkodik. Még akkor is, ha nagyon kicsi az esélye ezen dolgok megvalósulásának. Vegyük példának, hogy valamely embertársunk elveszti egy kellemes kis részen, mondjuk a nyolcadik kerületben a mobiltelefonját. Bejelenti, és várja, hogy majd megtalálják. Tudja,hogy lehetetlen, de azért vár. Na, ez a last szalmaszál effektus.
Annyira felülmúlhatatlan érzés, mikor ismerkedsz egy emberrel. Úgy értem, még nem sok mindent tudsz róla, és csak beszélgettek és beszélgettek és teljesen felszabadulsz. Mert sokmindent elmondhatsz neki, amit te természetesnek érzel, mégis jó róla beszélni. És tudod, hogy ha ismerősökkel osztanád meg, ők unnák. Na ezért szoktam esténként a gép előtt gubbasztani és várni, hogy aRafajzoli rámírjon, aztán elmenni valahova öt percre és visszatérve konstlatálni, hogy már keres. Hiperszuper jó, próbáljátok ki!
Van egy ismerősünk, akit ünneplés címén meglátogattunk december 26-án. Na, neki van egy anyukája (bonyolódik…) aki alzheimer kóros. Azt kötőjellel kell írni? Nevermind. Tehát adva van egy alzheimeres mama. Csak azért említem meg mert az ő példáján szeretném érzékeltetni az emberi agy működésének különlegességét. Ez a mama, akit mostantól elkeresztelek Zsófinak, tehát Zsófi néni ( a neve is egy szép sztori, majd máskor elmesélem) ez egyre kevesebb dologra emlékszik. Ez egy eléggé erős tünet, igaz-e. Na nem is ez a lényeg, mert ha mindenkit megemlítenék itt, akit csak sajnálni lehet, elég hosszú lenne a bejegyzés. Közben megvan az 500 szó ojje. Zsófi néninek volt egy férje, aki csúnyán lelépett és ott hagyta őt, ha jól emlékszem, három gyerekkel. Lehet, hogy csak kettővel, de ez ebből a szempontból szinte részletkérdés. Na, ez az ember, aki otthagyta, most x év után újra meglátogatta. És Zsófi néni kitörő örömmel üdvözölte, majd megkérdezte ki is ő. Ez még nem lenne érdekes, de! A fazon nevének elhangzása után mosoly terült szét az arcán és közölte, hogy tudja. Az a katona. Na igen. Mikor megismerkedtek, a férfi valóban katona volt. De hogy az ember agya miért pont azt szelektálja, amit… Ez egy érdekes kérdés. Lehetséges, hogy annyira szerelmes volt, hogy ez belevésődött? Vagy a rossz élményeket már a “normális” élete során is igyekezett elnyomni? Ki tudja?! A másik érdekesség, hogy nem tud kapcsolni. Tudja, hogy ő az anyja egy lánynak. De amikor azt mondják neki, az a férfi ugyanannak a lánynak az apja, nem köti össze a kettőt és nem jön rá, hogy akkor az a közös gyerekük.
Érdekes, mi?
Na, most,hogy sikeresen elértem a 700 szó is, lehet hogy ideje lenne abbahagyni az irkálást. Már így is több annál, mint ami feldolgozható.
De azért legyen meg a 800 szó, csak hogy kerek legyen a történet. Szóval, van egy fényképezőgépem, amit eszméletlenül imádok és most mindent még jobban fényképezek, mint eddig. Rájöttem, hogy egy csomó minden szép, színes és jó, csak nem igazán vesszük észre szabad szemmel. De ugyebár a makro csodákra képes.
Persze azt is szeretjük, mikor sokkal jobban értenek azApám a dolgaimhoz. Mert azt olyan megnyugtató tudni, hogy ő mindig ott van. Akkor is, ha nem kéne.
Na, 805 szó, sőt, még több, mert ugye most ezeket is leírom.
Valami hangzatos búcsúzás kéne. Hm.
Ja, nyáron megyek Párizsba. Ez már majdnem bizonyos. Nem, nem magánrepülőt kaptam karácsonyra. Az szennyezi a környezetet. De akkor is Párizs, és Bastille és Szajna és Jim Morrison (igen, a Doors énekese) sírja. Hajj de jó is lenne, ha már ott tartanánk. De addig még egy egész világ problémáival kell megküzdenünk. Ugyebár.
Például a dolgozatok, mert aki nem szünet előtt, az szünet után irat. Esetleg mindkettő. Remélem, (ez volt a 888. szó) nem fogom megbuktatni magam az utolsó próbán. Elég kellemetlen lenne.
Ha már ilyen zseniálisan alakulnak a dolgok. Jó, mi?
Hát szerintem se.
[30y - kerticsap]
