Szegény moszi, most átverve érzi magát. Teljesen jogosan. Oké, hogy egy bizonyos szinten egyetértek Czakóval. Tény és való, hogy tanulhatna többet is… De korántsincs arról szó, hogy ne engedhetné meg magának ezt a fajta szabadságot. Könyörgöm, nézzék meg a tanárait! Hogyha csak a mostani éretségitantárgyakat nézzük, Gerse, akitől egy szót nem lehet érteni, Andro, akitől meg mégannyit se, Czakó, aki némettanárnak nem rossz, de a történelmet elfelejthetné… Jó, Soltész egy dolog. Mázlisták vagyunk és kész.
Ajj, most kénytelen vagyok a tanárokon rágódni. Meg a kibaszott jegyeimen, amiknek semmi értelmük nincs. Azok a bizonyos márciusiak iszonyú nevetnivalók. 1 darab kettes, 7 hármas, 3 négyes és 3 ötös. Ez szépen megoszlik. Kémiából van két egyesem és két hármasom, amely tény rendkívül harsány nevetésre késztet. De azért még mindig a német a legjobb: 5, 4, 3, 4, 5, 4, 5, 5. És mondja valaki, hogy nem állok négyesre…
A másik a tegnapi fogadóest. Kémiatanítónéni szépen benyal apukának, aztán órán meg lebassza a gyereket, mert érti. Hiba. Ami még érdemleges, az az osztályfőnök. Amikor teljesen őszintén [elhiszem az anyámnak, ha megengeditek] kifejti, hogy ő ezt az osztályt imádja, és boldog, hogy ilyen csapatot kapott.
Na jó, suliról ez már egy életre elég. Vagyis… Igazából a lényeget azt mindig elhallgatom, most se lesz másképp. Nem lépem át a saját magam által rajzolt határokat. Annyi elég, hogy hosszú volt a haja, mostmár rövid, és egyfolytában tízmillió csaj mászkál körülötte.
Érdekes témát találtam. Szandit. A “multifunkciós új osztálytársat”. Egyszerűen nem hittem, hogy ebbe az osztályba tudna jönni még jó arc, anélkül, hogy eldurvulnának a viszonyok. És mégis. Nem szeretem az “arc” kifejezést, mert nem mond semmit. De ő akkor is az. Egyéniség, de nem próbálja ráerőltetni magát a többiekre. Azonkívül drámáról jött, járt Horányban, szereti a Sweeney Todd-ot és jól 33-azik. De persze nálam nem jobban, csak hogy erősítsem a már amúgy is Stonhenge szilárdságú egoizmusomat. Ha mást nem, annyit nyertünk, hogy megvan Mancinéni üdvöskéje.
Jövő hétfőig megpróbálok lépni a fennt említett ügyben, aztán meglátjuk, mi lesz. Mert, hogy ilyen velem még nem fordult elő, az is tuti. Örültem eddig neki, most pedig sajnálom, de az ember változik. Ez ellen nem tehet semmit. Csak ül, és bambán figyel, mintha kintről látná magát. És arra eszmél, hogy éjjel alig alszik. Hazaérés után pótolja be azt az x óra alváshiányt, amitől egész nap olyan szinten fejbevert lesz, hogy mozdulni nem tud.
Holnap szombat, és megint nem megyek sehova, pedig úgy mennék. Bárhova, de nem bárkivel. Leginkább vele, illetve, balcsúsan: VELE. A nagybetűs.
Minden hangulat hasonlítható egy zenéhez. She loves me-Tatu. Leginkább.
